Három dolog, ami a testeddel történik az őszi hónapokban

Nemrég még a parkban ücsörögtél pólóban, rövidnadrágban és élvezted a napsütést. Majd szinte egy pillanat alatt az ősz felütötte a fejét. A nap később kel és korábban nyugszik. A fák levelei elsárgulnak, egyre hűvösebb az idő. Jön a nátha, a szezonális fáradtság és a téli levertség – ezekre számíthatunk évszakváltásnál. A természettel együtt a szervezetünk is több változáson megy keresztül, ismerkedjünk meg most velük:

1.Kicsit búskomorabb leszel
Hívhatjuk szezonális affektív zavarnak (seasonal affective disorder – SAD), szezonális depressziónak vagy téli levertségnek, nagyon sokan tapasztalnak melankóliát az őszi hónapokban. A kutatók már megerősítették, hogy a dopamin és a szerotonin nevű neurotranszmitterek alacsony szintje szerepet játszik a hűvösebb hónapokban bekövetkező hangulatváltozásokban.

2. Kicsit szűkebbek lesznek a ruháid
Ahogy a kevesebb napfény hatására csökken a szerotonin szint, előfordulhat, hogy sóvárogni kezdesz az édesség és a magas szénhidráttartalmú ételek után. Mivel az év ezen időszakában nem csak az étvágy nő, de a rövid nappalok miatt kevesebb időnk is marad a testmozgásra, nagyon gyakori, hogy felszedünk néhány plusz kilót.

3. Kicsit nehezebb kimászni az ágyból

Ez fokozottan igaz a havas, északi országok lakóira. Mindannyian ismerjük azt az érzést, amikor visszahúz a meleg ágy, mert odakint barátságtalan, zord, szürke az idő. Mindez valószínűleg az alvást segítő hormon, a melatonin magasabb szintjének köszönhető, ugyanis a melatonin termelődését a fény blokkolja. A sötétebb, rövidebb őszi és téli hónapokban a melatonin szint jellemzően megemelkedik, ami miatt bágyadtabbnak érezzük magunkat.

A rendszeres testmozgás – különösen nappal, a szabadban – segít megbirkózni a szezonális levertséggel, de a megfelelő táplálkozás is nagy hatással van a hangulatodra, az energiádra és persze az alakodra.

A B6-vitamin hozzájárul a hormonális aktivitás szabályozásához; a folát, a niacin, a pantoténsav, a riboflavin, valamint a B6-, B12- és C-vitamin hozzájárul a fáradtság és a kifáradás csökkentéséhez.  A pantoténsav továbbá hozzájárul a normál mentális teljesítményhez. Kezdd a reggelt egy Kyäni Sunrise-zal, hiszen a fent említett tápanyagok mindegyike megtalálható benne.

A biotin, a folát, valamint a B6-, B12- és C-vitamin hozzájárul a normál pszichológiai funkció fenntartásához, ugyanúgy, mint a niacin és a tiamin, amelyek megtalálhatók a Kyäni Nitro Xtreme-ben.

A napsütéses órák számának csökkenésével a bőr D-vitamin termelése is csökken. A D-vitamin hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez. Esténként vedd be a napi adagodat a Kyäni Sunset-ből, hogy feltöltsd a D-vitamin raktáradat.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás